Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Lévai Anikó köszöntő beszéde

Kedves vendégeink, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves támogatók és kedves Kastélyosdombóiak, munkatársak, családtagok – kedves valamennyien!

Ahogy múlnak az évek, egyre jobban hiszek az úgynevezett női megérzésekben. Az asszonyi bölcsességben. Előfordul, hogy a barátnőimmel beszélgetés közben csak összenézünk, és felnevetünk… Pontosan tudjuk ugyanis, egymás gondolataiban is olvasva, hogy éppen olyasmiről volt szó, amit előre megmondtunk vagy megmondhattunk volna. Ami nyilvánvalóan látszott már évekkel ezelőtt is, vagy amit a saját élettapasztalatunknak, rutinunknak köszönhetően más jóval korábban felismertünk. Mondanom sem kell, ilyenkor aztán az ember nagyon elégedett, hogy megint milyen okos volt…

Nos, Kastélyosdombóra érkezve mindig az jut eszembe, hogy vajon mi is volt az, ami miatt annyira biztos voltam abban, már a kezdetek kezdetén is, hogy itt érdemes belevágni ebbe a nagyon speciális mintaprojektbe, ennek a különleges családok átmeneti otthonának a kialakításába és fejlesztésébe. Mi volt az, ami miatt azt éreztem: az ördögbe, milyen kár, hogy nincs egy-két órányi kocsiúttal közelebb ez a hely Budapesthez, mert nagyon sokat fogok én még ide visszajárni és mennyivel egyszerűbb lenne, ha közelebb lenne… Talán azért éreztem ezt itt gyomortájékon, a zsigereimben, mert hiszek a vidékben és a vidéki emberekben. Vagy mert tudtam, hogy a Segélyszervezet, Lehel László igazgató úr vagy a családok átmeneti otthonaival foglalkozó Rácsok Balázs kezébe a lehető legjobb helyen van ez az ügy. Vagy mert bíztam nagyon bíztam az akkori és későbbi támogatóinkban. Vagy egyszerűen csak van valami „hely szelleme” érzése itt az embernek, valami reményt keltő és biztonságos kisugárzás. Nem tudom már megmondani. De biztosan tudtam, hogy itt érdemes dolgozni.

És igen nagyon nagy öröm azóta is látni, hogy évről-évre fejlődik Kastélyosdombó, és hogy ennek mi az Ökumenikus Segélyszervezettel részesei, alakítói lehetünk. Mert ma már nem csak egy családok átmeneti otthona intézményről beszélünk, hanem belaktuk az egykori kastély kertjét, területét: gazdálkodunk és gazdálkodni tanulunk, sajtot készítünk, gyermekfejlesztői programokat működtetünk, képzőközpontot működtetünk, tábort építünk… És ami talán a legfontosabb: esélyt adunk családoknak a letelepedésre és az itt maradásra.

Valahányszor egy korábbi ötletünk valóra válik, máris újabbak és újabbak születnek…. Így történhet az, hogy ma már valóban egy az egész települést, sőt az egész térséget érintő fejlesztési programról beszélhetünk, melynek újabb mérföldköve ez a ma átadásra kerülő egészségház.

Ezek a tervek nem válhatnának valóra partnereink és adományozóink nélkül, akik közül ma az E.ON Hungária Zrt-nek és munkatársainak tartozunk köszönettel, hogy régi stratégiai szövetségesünkként támogatták ezt a fejlesztést, ami jelentősen hozzájárul majd a falu úgynevezett megtartóképességéhez. Az egészségházzal nagyobb az esély arra, hogy a családok, a fiatalok itt maradnak, itt dolgoznak, itt válnak hasznos tagjaivá a közösségnek.

Kedves vendégeink, tisztelt hölgyeim és uraim! Ha van valami, amit nagyon értékelek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainak munkájában és hozzáállásában, az az, hogy a segítségnyújtásuk, a támogatásuk soha nem felszínes.

Nemrég mesélte a fent említett bölcs barátnőim közül az egyik, hogy néha a férje felajánlja, hogy főzés helyett majd ő készít grillvacsorát. Ilyenkor ez a segítőkész férj előveszi a grillsütőt és felállítja, meggyújtja a faszenet. A barátnőm lesúrolja a grillrácsot, majd lemegy a henteshez és vesz húst, a zöldségeshez és ott is bevásárol. Aztán szintén a barátnőm nekiáll előkészíteni a zöldséget és a húst, ezeket kiviszi a kertben a grillező mellett söröző férjének, majd bemegy, megterít, salátát készít. Aztán szól a férjének, hogy szerinte lassan odaég a hús. A férj az odaégett húst leveszi a grillről, a feleség addigra minden mással elkészült, együtt elfogyasztják a vacsorát – italokat természetesen a férj tölt, aki egyébként nagyon hálás azért, hogy miközben ő a húst sütötte a felesége desszertről is gondoskodott. Majd miközben a barátnőm leszedi az asztalt és elmosogat, a férje megkérdezi: ugye milyen jó drágám, hogy ma nem neked kellett főznöd…?

Nos, a vicces történet számos dologra rámutat. A Kastélyosdombói sikertörténetben a hús, a zöldségek és talán a grillsütő beszerzésében is nagyon sok segítséget kapunk támogatóinktól. A fogások előkészítésében sok dolga van a segélyszervezetnek. A húst megsütni azonban – mégpedig úgy, hogy nyersen se maradjon és oda se égjen –, de megteríteni és mosogatni is az itt dolgozóknak és mindenekelőtt az itt élő családoknak kell.

ÉS ha odafigyelünk erre a munkabeosztásra, amiben mindenki hasznosnak érezheti magát, mert mindenkire szükség is van valóban, akkor mindenkinek meglesz a sikerélménye is. Akkor eredményes lesz a munkánk. Akkor az a szegény feleség is tud örülni annak, hogy aznap nem neki kellett főznie.

A Közös munkának ezt az örömét, és az eredmény feletti jóleső elégedettséget szeretnénk most megosztani Önökkel, köszönjük, hogy itt együtt ünnepelhetünk ma. És ugyanezt kívánjuk is valamennyiünknek a jövőre nézve.

 
 

 

Profilkép




Látogató számláló


Statisztika

Most: 1
Összes: 28335
30 nap: 870
24 óra: 66